2010. augusztus 10., kedd

Utazás - Singapore 1

A múlt héten egy kis utazás tettünk Szingapúrba, a városba ahol ismerni kell a szabályokat.
Rengeteget gondolkodtunk mivel és hogyan és mennyi időre menjünk a szomszédos országba, ami egyetlen város. A lehetőségek:

Repülőgéppel csak 45 perc az út Kaula Lumpur és Singapore között, s a két helyi fapados légitársaság (AirAsia és JetStar) nagyon kedvező árakkal szállít.  Az egyetlen bibi, hogy a reptér a várostól 60 kilóméterre található, melyhez vagy taxit fogunk, s amit nyerünk a réven vesztjük a vámon, vagy buszra szállunk mindössze fejenként 9 Rm-ért a KL Sentralról induló reptéri járatra és egy óra alatt kint is vagyunk. Ha kiszámoljuk, hogy egy óra a busz, s a reptérre az indulás előtt legalább 1-1,5 órával orábban ki kell érni, továbbá a leszállásnál jön a határátlépéses várakozás akkor látjuk, hogy az a röpke 45 perc levegőben töltött időért legalább 2-3 órát vártunk buszon vagy transzferben, azaz a teljes út közel 4 óra lesz. Ráadásul a kedvező jegyek hajnali vagy késő esti járatok ami jelentősen megnöveli az utiköltséget, hiszen akkor tájt tömegközlekedés még vagy már nincs és marad a taxi ami kb annyiba kerül mint maga a repjegy.

vonat ágyak az éjszakai vonat kétszemélyes kabinjában: az alsó két székké alakítható, a felső felhajtható
Vonattal: több járat, de leginkább az éjszakai az ami érdekes lehet. Este 8 kor indul a KL Sentralról és másnap reggel 8 ra ér Singapore központjába. Az elhelyzés vagy 2 ágyas-fürdős kabinokban vagy közös hosszú fülkében ahol sorra vannak egymás mellett az ágyak. Az ár nem vészes, 4 éve kb 14000 Ft volt az oda-vissza út, de ezt egyben Kuala Lumpurban vettük meg. A két oszrágban egyforma az ár azaz 7000 Ftnyi Ringi mostani számítás alapján kb 100 Rm KL-ban, és 100 SGD (szingapúri dollár) Singapore-ban, csak annyit nem szabad elfelejteni, hogy a két pénznem között egy kettes szorzó volt (mostmár nagyobb az szorzó). Szóval utikönyvek és ismerősök hívták fel a figyelmünket rá, hogy egybe vegyük meg a jegyeket itt KL-ban!

Busszal 4,5-5 óra az út határátlépéssel együtt (ezt lentebb kifejtem bővebben). Bár nekem sehogy se akaródzott először busszal menni,  visszagondoltam a régi kénylemetlen Görög buszos utakra, s irtóztam tőle. Ha csak ketten felnőttek vagyunk, nincs a félellem, de az örökmozgó másféléves kihívás ad ezeknek az utaknak. Számos busztársaság szervez utat a két ország között, s az árak és szolgáltatások minimális eltérésűek. A válassztott társaság a FirstCoach lett, s telejsen meg voltunk vele elégedve. Aki megnézi az oldalukat egy hatalmas hátradöntött űlést lát meg először, majd elgondolkodik. Képről nősülni? Ázsiában? Na nem, ez biztos nem ilyen, nem lehet ilyen. Pedig de, az ülések pont ilyenek, nagyon, szélesen és kényelemsek. Egy sorban csak 3 ülés, ami tágasságot kölcsönöz, hatalmas lábtér, felhajtható lábrész, nem kicsit dönthető ülés. Ráadásul a gyereknek nem számoltak fel semmiféle helyárat ami a légitársaságoknál akár az akciós jegy duplája is lehet. Az út kényelmesen telt, az utasok aludtak, egy idő után Lili is. Fél út 20 perc pihenőt tartottunk, lehetett enni inni, pisilni... kultúrált tiszta volt minden.

A határ. Sok minden nem vihető be az országba, ezt szívesen bemutatnám akár képpel is milyen tilótlista van, de a határon nem lehetett fényképezni. Viszont élesen emlékszem a 4 évvel ezelőtti utunkra amikor vonattal jöttünk és a határon csomaggal együtt le kellett szállni, a falon pedig hatalmas piktogrammal a tilótlista és az elrettengtés a fegyveres határőrökkel, miszerint aki drogot visz be azt azonnak lelövik. Nincs fotó sem, nincs nincs. A határon most is minden csomaggal együtt le kellett szállni a híd egyik,Maláj, majd másik, Singapore-i oldalán, s mint egy reptéri vizsgálatnak megfelelő szintű csomag átnézés és okmánykezelés várt. Alapból 90 nap amit túrista Magyarként Singapore-ban lehet tölteni, ennyi a Maláj is.

A hátárok átlépése után hamarosan elkezdőtek a lakóházak, rögtön sokemeletes tömbök, majd egy egy kisebb foltban kertesházak és végül nagyon-nagyok, magasak, tornyok és toronyházak, azaz a belváros.

Igyekszem feleveníteni a régi benyomásokat is, hogy teljes legyen a kép erről a városról. Leginkább azt tudnám elmondani, hogy ez a város sokunk álma, de sokunk rémálma. Erősen szabályozott élet, város.

Csak néhány példa amit nem szabad és amiért igen kemény bűntetés, pénzbírság jár. Utcai cigarettázás nem kijelölt helyen, szemetelés, rágógumizás teljesen be van tiltva, nem is lehet kapni, piros lámpán áthajtás, vagy átkelés gyalogosként, és akkor itt van a tömegközlekedés tiltótáblája, ezen talán egy kép van amit magyarázni kell, a jobb alsó ami egyszerűen csak tilos duriant ("helyi" gyümölcsöt) szállítani a metrón. (a "helyi" szó kifejtése lejebb). A város a sok tiltásnak és szabályoknak megfelelően nem csak hogy ázsiai szempontból, de még európai szempontból is nagyon nagyon tiszta!

Az árak, ha úgy nézzünk minden olyan mint KL-ban, azaz ami ott 1Rm , az itt 1 SGD. Igen mint a vonatjegynél. S míg 1 RM=70 Ft, addig 1SGD=160 Ft, ami így nézve már elég combossá teszi az utat, s teljes hajtépés azoknak akik eddig olcsó árakhoz szoktak. De ennek is megvan a miértje, még hozzá abban az apró "hazai" szóban. Mert itt olyan ételben és italban nincs, minden import, még az ivóvíz is! Sigapore az elektronikáról, fotó és számítógépek olcsóságáról és a kikőtőiről híres, ez a helyi termék.

Bár az elektronikai cuccok is Kínából jönnek már nagyrészt, ez volt az egyik iparág amitől Singapore elérte azt ami most, s kezdte meg hatalmas fejlődését. Az ország a napokban, augusztus 9-én ünnepli függetlenségét, elszakadását Malajziától. Az ünnepre való készülődét már egy héttel előtte is jól lehetett látni a minden lakásból! (értsd úgy hogy egy-egy társasház szó szerint MINDEN lakásának LEGALÁBB egy ablakából ott lógott a zászló) Büszkék is lehetnek az országra, aki a történelmükre egy kicsit is kíváncsi annak ajánlom a Wikipediat, de rákeresve a neten nagyon jó dolgozatokat, írásokat is lehet olvasni.

A város látnivalókaban dúskál és élmény egyszerűen mertózni is, még gyerekkel is. Nincsnek hatalmas távolságok, hamar elérhetjük gyalogszerrel is az egyik vagy másik látványosságot, akár a föld felett akár alatt. Felette az impozáns és színes házak adnak látnivalót, alatta pedig egy olyan világ amit el se tudtam addig képzelni míg meg nem érkeztünk. Feltűnő volt, hogy hogyan lehet jobb ez a város KL-nél, ha nincsenek fedett járdák? Hát így, a házak és a metrókijáratok hatalmas forgalamas föld alatti utcákkal vannak összekötve. S mint minden utcában itt is minden van, üzlet, étterem de még kiállítás is. Gigászi méretű alagutak és terek vezetnek a metróhoz is, ahol egy egy föld alatti csomópont nem féne be a Pesti plázákba. Az semmi, hogy lift van benne, ami működik és simán közlekedhetünk babakocsival, vagy kerekesszékkel az is semmi, hogy a vakoknak is végig pálya van a kőbe építve, a mozgójárdára is lehet legyinteni, de a méretekre? Azonon csak csodálkozni és ámulni lehet. A metró is szélesebb, dupla ajtóval nyílik a balesetek ellen (ám hibának írható, hogy a szerelvény és a peron között nagy a rész így egy gyerekláb simán belelép, sajnos tapasztaltuk egyszer :( ) a kocsik ajtaval egyszerre nyílik az egész peronon végigfutó üvegfal ajtaja is. A bemondó több nyelven közli a következő állomást, de akinek ez se lenne elég ledes tábla mutatja az ajtók felett melyik állomás lesz a következő.

A tájékoztatás magasfokú, a kiírások egyértelműek és informatjvak, mi kell ennél több egy túristának?

Látnivaló! Az van bőven, bár az idő rövidsége most viszonylag kevés felderítenivalót tett lehetővé, de annyira nem is bántuk, volt már ebben részünk, ráadásul a 1,5 éves gyereknek mindegy hogy Budapesten, Kuala Lumpurban vagy éppen Szingapúrban látta az állatkeretet.

De mégis, ezt nem szabadna kihagyni annak aki először jön ide! Sőt ha már ott van, időzítse délutánra a látogatást, hogy utána az éjszaki állatkertet (nem ugyan az a terület, de egymás mellett található a kettő) is megnézhesse.
Aztán nem hagyható ki a hosszú, öblökkel tagolt part sem (sorba így látható),
a durián formájú színházzal,

az óriáskerékkel (ha valaki nem tériszonyos annak jó, utoljára a Práterben ülten az óriáskerékre fel, de az idő legnagyobb részét középen a padon töltöttem várva a végét, ennek ellenére kipróbálnám :) ),
vagy az alatta, körülötte, már augusztusban készülő F1 pálya.
öböl panorama

Érdekes, meghökkentő látnivaló a legújabb hotel aminek tetején egy hajóalakú építmény van, s nem messze tőle az oroszlán szobrot is meg kell nézni, ami Singapore jelképe.

Egész napos, vagy akár több napos program a Sentosa, ami egy csodasziget.
De azt hiszem éppen olyan (nagyon) hosszú lett a bejegyzés, hogy ember legyen a talpán aki végigolvassa, ezért Sentosa-t, a szálláshelyzetet és az étkezést egy következő bejegyzésre hagyom.

4 megjegyzés:

Anita írta...

Végigolvassuk, akármilyen hosszú! Sőt!Te csak ne fogd vissza magad!:)

Fércművek írta...

Én meglepődtem, hogy vége van. :)) Jó a kép rólatok. :))

Unknown írta...

olyan jó olvasni az élményeidet-így ismeretlenül is :)

BCili írta...

Anita, rendben, nem fogom!

FércJutka: kész a folytatás! köszönjük a bókot!

Archideal: köszi

Érdemes követni minket a Mindennapi.Malajzia Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss érdekességeket osztunk meg Malajziáról!

Foglalj szállást magyarul az Agodán! segítve ezzel munkánk.